HTML

Projekt neve: "jó pasi"

Elkezdtem egy erős életmód váltást, és ennek a folyamatát akarom megörökíteni.

Friss topikok

Linkblog

Harmadik úszás

2011.02.08. 13:24 John Preston

Saját magam számára is nagy kérdés, hogy meddig tudom csinálni ezt az ússzunk minden héten kétszer dolgot, ilyen szempontból fontos, hogy a második hétbe léptem, amikor is az első hetek lelkesedésére kell építeni, ugyanakkor mindezt úgy művelni, hogy besimuljon a hétköznapi dolgok közé, és nem szenzációként éljem meg, hanem természetes része legyen a dolgos heteknek.

Mivel most magán munka szempontból nyugisabb napjaim vannak, így korán keltem, és 7:00-kor már meg is vettem a jegyem, sőt előzőnap szóltam a főnöknek, hogy igazából 10-re mennék csak be, hogy nyugodtan úszogathassak.

Ami érdekesség volt a napnak, hogy megcsinálták a szaunát, így most nem a múltheti 90 fokon üzemelt, hanem 100 fölött, ahogy annak lennie is kell.

Hét eleje volt, így nagy lendülettel vágtam neki a dolognak, az első 10 hosszt letoltam, majd szauna, megint tíz, aztán nem éreztem fáradtságot, és lement a következő 10 is, így 30 hossz lett az adagom, így ezt kell majd legközelebb is hozni :)

Végülis arra sem volt szükség, hogy 10-re érjek be, mert elfáradtam háromnegyed 9-kor, így 9:10-re már irodában voltam.

Szólj hozzá!

Címkék: úszás

A bejegyzés trackback címe:

https://jopasiprojekt.blog.hu/api/trackback/id/tr772657890

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása